57. Fejezet

#hieveryone !
Kicsit megkésve, de meghoztam az új részt!
Remélem tetszeni fog.
Jó olvasást!


[Sajnos a sok tanulnivaló miatt hetente csak 1 részt tudok hozni, azt is komi határral, ami mostantól 5 komi. Remélem nem haragudtok.]



xo

*Amy szemszöge.*
Amint megláttam, ki a ház tulajdonosa egyszerűen nem hittem a szememnek.
Megpillantottam Justint. Igen. Azt a Justint.
- Sziasztok! - köszönt, és tök lazán lepacsizott Harryvel.
- Szia. Justin vagyok. - mutatkozott be. (amit nem nagyon értettem..mert hát ki nem tudja, hogy ki ő??) - Amit gondolom már tudsz.. - nevetgélt, amin én és Harry is felnevettünk. - Te pedig biztosan Amy vagy. -  Csodálkoztam, hogy tudja a nevemet..
- Igen. Szia - köszöntem.
- Na de ne ácsingózzatok itt. - szólalt meg. - Gyertek be!

Leültünk a hatalmas nappaliban, majd elkezdtünk beszélgetni. Szokatlan módon, amilyen zaklatott voltam a gépen - az álmom miatt - most elfelejtettem a bajokat, és teljesen feloldódtam. Nagyon sokat mosolyogtam és nevettem a srácokkal.
Mindig is azt hittem, hogy Justin csak egy nagyképű, bunkó tini sztár. Eddig a pillanatig. Nagyon jó fej, és megértő. Szokatlan módon már mindent tudott - a múltamról, és a Harryvel való kapcsolatomról is.
- Ne félj, itt nem bánthat senki. - mondta mosolyogva. - Harry meg én leboxoljuk. - kacsintott.
Hirtelen megszólalt a csengő, amin Justin felkapta a fejét.
- Ez biztosan Selena. - mondta, majd csillogó szemmel kirohant a nappaliból. - Szia Baby. - hallottam, hogy az előszobában köszönt valakit.

Justin pár perccel később egy gyönyörű hosszú barna hajú lány oldalán jött vissza a nappaliba.
- Sziasztok! - köszöntött minket mosolyogva a lány - aki nem mellesleg Selena Gomez volt. [Imádtam ezt a lányt, régen mindíg néztem a Varázslók a Wawerly helyről-t, amiben ő a főszereplő. Nagyon jó színész, és énekesnő is egyben. Nem hittem volna, hogy valaha találkozok vele...]
- Szia. - mondtuk egyszerre Harryvel.
- Harry Styles... Mindig is meg akartalak ismerni... - mondta Harrynek, és adott neki két puszit. - Te pedig biztosan Amy vagy, Harry barátnője. - mondta és kedvesen megölelt. Úgy látszik ma senkinek sem kell bemutatkoznom.
-  Igen. - mosolyogtam.
Selena is leült közénk, és folytatódott a beszélgetés. Később a fiúk beraktak valami hülye vígjátékot, ami minket persze, hogy nem érdekelt, ezért elvonultunk az egyik emeleti szobába beszélgetni. Elmeséltem neki az álmomat, és hogy nagyon félek attól, hogy beteljesedik.
- Nyugi, ez biztosan csak egy álom. Itt biztonságban vagy. - mosolygott, majd ismét megölelt.
- Köszönöm. - viszonoztam az ölelését. Több órát folyamatosan beszélgettünk, közben a házvezető nő hozott be nekünk egy csomó nasit. Jó volt megismerni Selenát, ahogy mondják, tényleg nagyon kedves.
- Figyelj! Van egy ötletem! - vetette fel a témát.
- És mi az? - kérdeztem mosolyogva.
- Ha annyira aggódsz amiatt, hogy ebben a városban is felismernek, akkor holnap kiruccanunk, és átváltoztatlak. Jó? - kérdezte lelkesen. Öszintén megmondom, tetszett az ötlet. Mosolyogva bólogattam.
- Szuper. - örvendezett. Furcsa volt, hogy ilyen kedves hozzám. Velem még soha senki nem volt ennyire kedves, és önzetlen...
Nekiálltunk mozizni. Beraktunk egy tipikus csajos, romantikus Disney filmet. - Randiztam egy sztárral.
Igaz - ahogy kiderült - már midketten rongyosra néztük, de nem zavart, mert imádtam ezt a filmet. Eldőltünk a nagy ágyon, és játszottuk a narrátort. Folyamatosan mondtuk a szöveget - mert hogy Selena is kívülről fújta, ezen jókat nevettünk. - De egy idő után valahogy mindketten abba hagytuk a fecsegést. Észre vettem, hogy egyre jobban elnehezedik a szemhélyam... Mielőtt bealudtam volna, oldalra néztem, és láttam, hogy Selena már a párnáját bújja. Milyen kedves lány.. - mondogattam magamba. Nagyon megkedveltem.
Oldalra hajtottam a fejem, és engem is elnyomott az álom...

 *Liam szemszöge.*

Miután a srácok haza vittek, felmentem a szobámba, és lekapcsoltam az összes villanyt.
Befeküdtem az ágyba, és csak sírtam. Sírtam órákon át egy jelentéktelen gyűrűt szorongatva.
Kopogás hallatszott az ajtóm felől, de nem válaszoltam. Úgy éreztem ahoz nincs elég erőm, hogy kinyissam a számat.
Résnyire megnyitották az ajtót, de nem láttam, hogy ki az, mert nem fordultam hátra. Inkább mozdulatlan maradtam, és tettettem, mintha aludnék - egyedül akartam lenni. - így talán békén hagynak.
- Liam. Jól vagy? - Louis volt az, és leült az ágyam szélére. Nem válaszoltam, csak feküdtem mozdulatlanul a hasamon.
- Liam, látom, hogy nyitva van a szemed, kérlek válaszolj... - mondta.
Pár perc múlva újra próbálkozott.
- Liam, már hajnali 5 óra. Hét órája itt fekszel, és ki se jössz. Legalább egy pár falatot egyél. - Hallottam, hogy zörget valamit, biztos hozott be kaját. Még mindíg mozdulatlanul feküdtem, és nem mondtam semmit.
- Liam, szólalj már meg! - mondta egy kicsit erősebb hanglejtéssel. - Mindenki aggódik érted!
- Mit mondhatnék ? - szólaltam meg suttogva.
- Azt, hogy hogy vagy. - mondta Louis. Felé fordítottam a fejem, és rá néztem. Ebből látta, hogy hogy vagyok. - ugyanis még mindíg sírtam.
- Hááát.. Elég rosszul festesz. - próbált poénkodni, de nem nagyon vettem az adást. - Jólvan befejeztem. - tette hozzá, és a kezemre vándorolt a szeme, pontosabban arra a gyűrűre, amit szorongattam.
- Sajnálom... - mondta suttogva, és megsimogatta a hátam.
- Louis, kérlek hagyj magamra... - mondtam, Louis egy szempillantás alatt felállt, és ki ment a szobámból.
Egyszerűen nem hagytak nyugodni a gondolataim. Folyamatosan Danielle járt az eszemben. - Vajon mit csinálhat most ?  

*Danielle szemszöge.*
Már most megbántam amit tettem. Ott álltam, és könnyes szemmel nézem, ahogy kiszalad az életemből. És én hagytam! Hagytam, hogy fusson, elmeneküljön, anélkül, hogy utána mennék. Hogy tehettem ilyet? Hogy lehetek ilyen szívtelen? Hogy törhettem össze a legfontosabb dolgot az életemben? Pár hete még az volt minden vágyam, hogy vele éljem le az egész életem, hogy ő legyen majd a jövőben a gyerekeim apja. De pár napja minden megváltozott... A szidalmazó, fenyegetőző üzenetek, amit ismeretlen emberektől kapok nap mint nap... - már kiborítottak. Nem értettem. Miért rossz az embereknek, ha mi boldogok vagyunk? Miért nem tudnak mások boldogságának örülni? Önző, és kegyetlen a világ. És most én is azzá váltam.

"Sajnálom Liam, de úgy találtam a legjobbnak, ha véget vetek ennek a kapcsolatnak.. Azt akarom, tudd, hogy szeretlek, és soha sem feledlek." - írtam egy kis lapra, amit felett már vagy két órája ülök, és amit már eláztattak a könnyek.

 *Louis szemszöge.*
Victoria Grey. Hmmm. Gyönyörű név... Na és a tulajdonos... Hmm.. Gyönyörű lány! A nevetése, a mosolya, a haja, az arca, és a szája... Hmmmm.... Úgy érzem szerelmes vag... - beszélgettek a gondolataim, amit itt, ebben a pillanatban megszakítottam. Miket gondolok?? Hiszen még csak ma találkoztunk.. Elképzelhető, hogy egy kicsit sokat ittam???

 ***

Rengeteget beszélgettünk, és nevettünk. - Tapasztalataim során kiderítettem, hogy egy roppant vidám, kedves lány, aki falja az élet minden percét. - Egyszerűen imádom ezt a lányt!

 ***

Fogalmam sincs hogy, de valahogy haza kerültem. Reggel őrületes fejfájással ébredtem amit keresztezte a gyomorgörcs és a hányinger. Nyújtózkodtam egy nagyot, majd a lábam bele botlott valami puhába.

 Oda néztem, és egy női lábba ütközött a szemem. Kicsit félve, de magam mellé tekintetem, ahol egy fekete hajtincsbe botlottam ..............