11. Fejezet

- Tetszik? – kérdezte Harry.

- Ez Gyönyörű! – mondtam. Hirtelen Harry megfogott oldalról, és a szemembe nézett. Olyan közel voltam hozzá, mint még soha.

- Amy, szeretnék mondani neked valamit. – mondta, majd elhúzódott, és idegesen a hajába túrt. – De előbb megmutatom a kinti részt, mert ott van a lényeg! – mondta, mire én elnevettem magam. Nem hiszem el, hogy húzza az időt…:DD

- Oké, menjük. – mondtam, mire oda jött, és megfogta a kezem. Mögém állt, és a másik kezével eltakarta a szemem, és elkezdett vezetni az egyik irányba. Hirtelen megállított, és elvette a szemem elől a kezét, de a kezemet továbbra is fogta, nem engedte el. A nappali a kinti részhez semmi sem volt.  Kint egy gyönyörű, megterített asztalka fogadott, két székkel. Az asztalka mellett volt egy terasz, a másik oldalon pedig egy medence, minden tele gyertyákkal. Mindez mögött egy takaros kis kert volt kialakítva.

- Na hogy tetszik? – kérdezte izgatottan.

- Atyaég, Harry, ez gyönyörű! Ezt mind nekem csináltad? – kérdeztem boldogan.

- Igen! Hát szülinapod van, nem? – mondta. – De ami azt illeti, van még egy oka. Ez nem csak egy egyszerű szülinapi vacsora… - tette hozzá zavartan.

- Hát akkor?? – kérdeztem kíváncsian.

- Amint már mondtam, szeretnék kérdezni valamit. – mondta, és átkarolta a derekam. Megint nagyon közel volt hozzám, ami egy cseppet sem zavart.

- Ki vele! - mondtam, és gyönyörű zöld szemeit bámultam, ajkunk megint nagyon közel volt egymáshoz. A szeme folyamatosan ingázott a szám és a szemem között Oda-vissza.

- Nem is tudom, hogy kezdjem… Furcsa volt a megismerkedésünk… - mondta nevetve. – De amióta híres lettem, te vagy az egyetlen lány, akinél azt érzem, hogy nem a pénzem és a hírnevem miatt lóg velem... tudom, hogy még alig ismerjük egymást, de szeretném, ha több lenne köztünk szimplán barátságnál… - mondta zavartan. – Te vagy az a lány, aki kell nekem. Szóval felteszem a kérdést… Amy Stewart. Lennél a barátnőm?! – kérdezte olyan lágy és édes hangon, mint még soha.

Kerestem a szavakat, de egy sem jött a számra… Gyorsan bólogattam kettőt, és mosolyogtam egyet, hogy Harry nehogy félre értse a szótlanságomat, és azt higgye, hogy nem akarok vele lenni. Közben ez volt minden vágyam! Még mielőtt megismertem, már akkor róla álmodoztam, pedig azt sem tudtam, hogy létezik. Harry elmosolyodott, mélyen a szemembe nézett, az arca egyre jobban közeledett az enyémhez, majd ajka az enyémre tapadt. Először apró puszikkal kóstolgatta ajkaimat, majd lassan, szenvedélyesen megcsókolt. Nyelve az enyémet cirógatta, és én azt kívántam, hogy bárcsak fogva tarthatnám, ameddig csak akarom, hogy bárcsak ez a pillanat örökké tartana! Éreztem, hogy megszédülök, és ha nem ölelne, valószínűleg összeesnék. Harry ajka lassan elhagyta az enyémet, átkarolt, magához húzott, így álltunk egy jó darabig, egymást ölelve. Hallottam szíve zakatolását, majdnem olyan őrült tempóban kalimpált, mint az enyém. Kaptam egy gyengéd puszit a számra, majd Harry rekedtes hangon, suttogva megszólalt: - Ehetünk? – elnevettem magam, majd bólogattam egyet. Harry megfogta a kezem, és a megterített kis asztalkához vezetett. Kihúzta a széket, majd amint én leültem, ő eltűnt a hátam mögött…

- Mindjárt jövök! – Kiáltotta derülten, már bentről a házból. Hátradőltem a székben, elfogott egy érzés, olyan, mint még soha……