30. Fejezet

"Szerelmem. Kérlek ne haragudj a tegnap estéért... Nem akartam tolakodni, hülye voltam. Reggel elmentünk Zayn-el a stúdióba, felvenni az én hanganyagomat. Sietek vissza, Szeretlek és Csókollak: Harry."


Mosolyogva olvastam végig, örülök neki, hogy nem haragszik rám. A telefonomhoz rohantam, és hívtam Harry számát.
Nem az a hang szólt bele, mint amit vártam.
- Halló..? - kérdezte egy ismerős hang.
- Szia, Harry-t keresem, nem tudod adni?
- Á, Szia Amy, Zayn vagyok. - mondta vodáman.
- Szia Zayn...
- Most nem tudom adni, éppen az ő hanganyagát veszik fel. - magyarázta Zayn, hallottam a háttérből, hogy Harry épp énekel, és az egész testem bele remegett a hangjába.
- Amy ott vagy még?? - kérdezte Zayn.
- Igen persze, csak hallgattam Harryt. - mondtam mosolyogva.
- Itt van Danielle is Liammel, nem akarsz beszélni vele? - kérdezte Zayn.
- De!! - mondtam mosolyogva.
- Szia Amy! - szólt bele kedvesen Danielle.
- Szia Dani, mi ujság?
- Figyelj, Harrynél vagy még? - kérdezte.
- Igen, persze, miért?
- És rá érsz?
- Persze. - mondtam mosolyogva.
- Figyelj, átugorhatok? Őszintén szólva a srácok nagyon elfoglaltak, és nagyon unatkozok itt, nagy gond lenne, ha át ugranék? És akkor te se lennél egyedül.
- Nem, dehogy is, tök jó ötlet! Mikor jössz? - kérdeztem mosolyogva.
- Máris indulok, egy fél óra-óra kb. - magyarázta Danielle.
- Oké, akkor várlak! - mondtam, majd letettük.
Őszintén, nagyon örültem, hogy Danielle átjön,mert nagyon unatkoztam "itthon"
 egyedül.
Épp hogy meg ettem a reggelimet, amit Harry készített nekem, és neki álltam eltakarítani a a tegnap esti romokat, csöngettek. Daniellel úgy 10 perce beszéltem telefonon, nem lehet, hogy már is ide ért. Ajtót nyitottam, és egy kb. velem egy korú, fiatal lány állt velem szemben könnyes szemekkel.
- Szia! - köszöntöttem.
- Szia! Ne haragudj, hogy zavarlak, de nem láttál erre felé egy pár hónapos palotapincsit? - kérdezte zaklatottan, láttam rajta, hogy nagyon ki van borulva, így hát behívtam. Leültettem, és adtam neki egy csésze kávét.
- Tegnap este amikor haza értem, akkor surranhatott kis a kapun, egész éjjel kerestem, de nem találom sehol! - szegény lányból kitört a sírás. - Olyan kicsi még. Egy hónapja kaptam születésnapomra a szüleimtől, ő mindenem... - zokogott.
- Ne aggódj, meg lesz. - próbáltam nyugtatgatni, mire csöngettek.
Felálltam, kinyitottam az ajtót, Danielle megérkezett. A keze tele volt mindenféle finomsággal, nasik, gyümöcsök, és egy csomó élelmiszer...
- Szia! Gondoltam tarthatnánk valami csajos napot, és meglephetnénk a fiúkat valamivel! - mondta mosolyogva, majd lenyomott nekem két puszit.
Bementünk a konyhába, és mindent lepakoltunk. A nappaliból besétált a konyhába a lány, akit az előb nyugtatgattam.
- Jajj, nem tudtam, hogy nem vagy egyedül... - mondta, majd oda ment a lányhoz. - Szia! Danielle..... - akart volna bemutatkozni. - Mi a baj??? - kérdezte.
A lány neki is elmondott mindent.
- Jaj ne haragudjatok, még be se mutatkoztam! Victoria Grey vagyok, de szólítsatok csak Vick-nek. - mondta mosolyogva. -  itt lakok 3 házzal arrébb.
- Szia, én Amy vagyok. - mutatkoztam be.
- Én pedig Danielle. - mondta mosolyogva. - És ne aggódj, segítünk megkeresni a kiskutyádat! - mondta Danielle komolyan.
Nem sokára el is indultunk, egész nap a kutyust kerestük.
- Múzsa.. - kiáltottuk egyszerre. Épp egy régi gyárépületnél sétálgattunk, amikor halk nyüszögést hallottunk.............