3. Fejezet

Már alig bírtam nyitva tartani a szemem, kikapcsoltam a TV-t, eldőltem a kanapén és elaludtam. Egy kávézó egyik kis, eldugott asztalkájánál ültem, azzal a gyönyörű angyalarcú sráccal, aki a délutáni álmomban is szerepelt. Valamit beszéltünk, de én furcsa módon nem hallottam, majd mondtam neki valamit, mire ő rám villantotta a csodás mosolyát. Ennek nem bírtam ellenállni. Éreztem, hogy kipirul az arcom, szinte már rák vörös lesz, majd a srác áthajol az asztal fölött, az ajkunk már majdnem összeért, amikor oldalra nézett, hirtelen át nyúlt az asztal fölött, megragadott és lerántott az asztal mellé. A kezembe nyomott egy napszemüveget és egy sapkát, ő is felvett egyet-egyet, majd megfogta a kezem, és elkezdtünk rohanni…

Amikor reggel felébredtem, nyújtóztam egyet a kanapén, majd kimásztam a konyhába kávét főzni. Elővettem egy jó nagy bögrét, majd megcsináltam a szokásos reggeli adagomat, tejjel és cukorral. Ránéztem az órára, már kilenc óra volt, és abban a percben belépett az ajtón apa.

-Szia kicsikém! Hogy aludtál? – látszólag nagyon derűs kedvében volt.

-Szia apa, kösz jól. – vágtam neki egy grimaszt. Odajött és megpróbált megölelni, mire én elfordultam tőle, és leültem az ebédlő asztalhoz. – Hol voltál?

-Ma korán reggel el kellett mennem, volt egy kis dolgom a cégnél.

-Ja. – mintha nem tudnám, hogy egész este nem volt itthon, de nem akartam még nagyobb balhét a családban, inkább nem álltam le veszekedni vele…

-Anyád hol van?

-Még alszik… Gondolom… Mert??

-Mert hamarosan indulnunk kellene az ügyvédhez intézni a válást. – erre olyan harag fogott el, hogy legszívesebben földhöz vágtam volna a bögrémet, ehelyett olyan erősen szorítottam, hogy megrepedt a nyele. Na meg a fájdalom. Olyan keserű érzés fogott el, mintha forgatnának bennem egy kést. Nem volt valami kellemes…

-Ja… és el kellene majd döntenetek, hogy velem, vagy anyátokkal maradtok-e a válás után, mert mi minden bizonnyal külön élünk majd… - mondta apa merő gúnnyal  a hangjában, amit nem hallottam volna ki, ha nem ismerem ennyire… Úr isten! Hova tűnt az apám?? Mert ez az ember, aki most mosolyogva áll előttem, akit hidegen hagy, hogy ha szétszakad a családunk mi lesz anyámmal, ez biztos nem az én apám… hova tűnt a kedves, megértő férfi, akinek az anyám egykor a világot jelentette??

-Istenem apa, nézz már magadra! – ordítottam el magam. – Hogy kérhetsz ilyet a gyerekeidtől? Még van bőr a képeden azt hinni, hogy veled maradok, és otthagyom anyát azok után, ahogy elárultad, megcsaltad??? – ooooooopsz. ez kicsúszott.

-Te tudsz róla?? – kérdezte döbbenten.

-Igen apa, mindent tudok! És tudod mit mondok neked?? Undorodom tőled, UNDORODOM ÉRTED????? – tiszta erőmből ordítoztam vele. – És ne hogy azt hidd, hogy veled maradok ezek után!! Én anyával megyek! – mondtam, és belevágtam a mosogatóba a bögrémet, ami abban a pillanatban ketté is tört. Felrohantam a szobámba, és ott hagytam apát egyedül. Remélem magába néz egy kicsit…

-Kicsim! mi történt, mi a baj? – Hallottam, ahogy anyu áll az ajtóm előtt.

-Gyere be anya! – üvöltöttem a gardróbomból, miközben épp a bőröndjeimet halásztam elő.

-Mi a baj kicsim?? Mond már el!! Hova mész, Mi..mi ez a bőrönd???? – Kérdezte idegesen.

-Nem megyek, Megyünk! Mert jössz te is. - válaszoltam, miközben a bőröndöket az ágyra tettem.

-És mégis hova akarsz menni kicsim?? – kérdezte feszülten.

-A Londoni házba anya! – Ez afféle nyaraló szerűség volt, régebben évente többször is lejöttünk ide családostul, ugyanis anyukám családja Londonban él... Itt lakik Mary nagyi, és a nemrégiben elhunyt John nagypapa is itt élt, de sajnos 2 éve meghalt tüdőrákban. Ez anyát nagyon megrázta, és az eset óta nem is jöttünk ebbe a házba.

Anya nem is faggatott tovább, inkább bement a gardróbomba, és hozta ki nekem sorba a ruháimat.

-Most menj, pakolj te is. Én intézem a repülő jegyet, és szólok Sousan-éknak, hogy megyünk.

Anya nem szólt semmit, csak átment az ő szobájukba összepakolni a ruháit, én pedig berohantam Dustin szobájába megkérdezni, hogy ő is velünk jön-e…

-Hülye vagy, hány óra van?!

-Fél tíz, ideje lenne felkelni, és elkezdeni pakolni, ha te is velünk akarsz jönni! – mondtam, és visszamentem a szobámba. gyorsan felnéztem facebookra, és megírtam Maddisonnak, hogy hamarosan érkezünk, és hogy a részletekről még értesítem. Maddy egy nagyon kedves, jó fej lány, édesanyám testvérének, Sousannak a lánya. Sousan férje, Carlos, akivel miután összeházasodtak, egy évre rá megszületett a kicsi Maddy, aki most 15 éves.

-ÖÖÖ.. gondolkoztam…. – jött be a szobámba pár perccel később félkómásan Dustin. – Én nem megyek… Gondolj csak bele, új suli, új haverok… És különben is… itt van nekem Anna.. nem hagyhatom itt, pont most, hiszen holnap leszünk fél évesek… - Anna egy kedves, gyönyörű lány, akivel Dustin már fél éve együtt van, bár sokat veszekednek, nagyon szeretik egymást.

-Megértem… Nagyon gratulálok, és ne rontsd el! – Odamentem, és adtam neki két puszit meg egy ölelést. Dustin intett egyet, majd visszamászott az ágyába.

Lefoglaltam az interneten két Londoni jegyet, szerencsére még pont volt egy járat, amin még volt szabad hely.  A gép 14:30-kor indul, most 9:45-volt. Szóltam anyának, megreggeliztünk, elbúcsúztunk Dustintól, aki segített bepakolni a kocsiba, és szó nélkül elmentünk. Miközben anyu lehajtott a garázs elől, láttam amint apu ott áll a nappali ablakban, és néz kifelé. Nem intettem neki, nem is mosolyogtam rá, csak elfordítottam a fejem. Csak ő tehet róla, hogy most elveszítette a lányát és a feleségét is.

Nem telt sok időbe, mire odaértünk a reptérre. a recepción felvettük a lefoglalt jegyeinket, fizettünk, és leültünk a váróba. A gépünkre fél óra múlva kezdhetjük meg a felszállást. Éppen elbambultam, amikor zűrzavarra, hangos csetepatéra lettem figyelmes. Hirtelen egy sereg fotós rohant el a váró előtti biztonsági kapunál, a reptér bejárata felé, Majd pár perc múlva nyolc bitang nagy állat között vonult be 5 fiatal srác. „a 14:30-as Londoni járathoz megkezdhetik az utasok a beszállást!” – szólt a nő a recepcióról. Nem volt időm tanulmányozni annak az öt srácnak az arcát, az egyikkel egy pillanatra találkozott a tekintetünk, nagyon ismerős volt, csak tudnám, hogy honnan. Kis idő múlva elfoglaltuk anyuval a helyünket a repülőn, majd egy 15 percre rá megkezdte a pilóta a felszállást.  „Tisztelt utasaink! A felszállást megkezdtük, várható érkezés: 19:30. Köszönjük, hogy az AirOne-t választották, Jó utat kívánunk!”