4. Fejezet

Elfoglaltuk anyuval a helyünket a repülőn, majd egy 15 percre rá megkezdte a pilóta a felszállást.  „Tisztelt utasaink! A felszállást megkezdtük, várható érkezés: 19:30. Köszönjük, hogy az AirOne-t választották, Jó utat kívánunk!” – Szólt a mikrofonból a hang, és felszállás után pár perccel el is aludtam.  Épp ébredeztem, amikor kiszúrta szemem, hogy az előttem lévő ülésen van egy kis tároló, amiben újságok vannak. Az első egy tini magazin volt, mindenféle poszterrel teli, bele sem lapoztam, mert azt sem tudom kikről írnak… A címlapon volt valami nagy betűs cím: „Mi kell a One Directionnek?” Itt jött el a pillanat, hogy nem is nézegettem tovább, fogalmam sincs, hogy ki, kik az a One Direction, így hát különösebben nem is érdekelt. A következő egy természeti magazin volt, tele növényekkel, állatokkal… Hát ez sem valami érdekes, de jobb, mint a semmi. Elkezdtem olvasgatni, amikor eszembe jutott, hogy a kézitáskámba betettem a kedvenc könyvemet, a „The Twilight saga, Eclipse”-t, imádom ezt a könyvet, már vagy ötvenszer kiolvastam, és nem tudom megunni. Kimásztam a székemből, és a fölötte lévő tárolóba kezdtem el kutatni.  Kutattam, de csak nem találtam… - Lehet, hogy mégis a bőröndömbe raktam?- motyogtam magamban, amikor hirtelen valami kemény téglalap alakú dolgot tapintottam… éppen ki akartam szedni, amikor meglökött valaki oldalról. A könyv, és persze a kézitáskám is a földre esett, és csak úgy hullottak ki belőle a dolgok.

-Jaj, ne haragudj! – Mondta egy lágy hang.

Leguggoltam, és elkezdtem összeszedni a dolgokat a táskámba. A fiú, aki belém jött, segített, majd kezünk egyszerre nyúlt az utolsó dologért, ami még a földön volt, a könyvem. Bársonyos érintése teljesen letaglózott. Felnéztem, hogy lássam az arcát, és egy gyönyörű srác mosolygott rám. Már tudom ki ő, már felismertem. A srác az álmomból… Gyönyörű zöld szemek, káprázatos mosoly, arcát nagy hajzuhatag keresztezte. Istenem, de helyes.*_*

- Még egyszer bocs… - mondta, majd a kezét nyújtotta, hogy segítsen felállni. - Harry vagyok. - mutatkozott be.

-ÖÖÖ….. - nem találtam szavakat, ott álltunk, ő a kezemet fogja, én meg csak bámulni vagyok képes. Egyszerűen nem hittem el, hogy a srác az álmomból létezik. Végül megtaláltam a hangom.  - Semmi baj… - mondtam. - Köszi, hogy segítettél, amúgy Amy vagyok. - mutatkoztam be én is.

- Nagyon szívesen. - ismét rám villantotta gyönyörű mosolyát, oda adta a könyvemet, majd tovább állt. A székek közti kis folyosó végén várta négy fiatal srác, és egy középkorú férfi. Beszéltek két szót, majd Harry visszanézett, mosolygott egyet, és elmentek az első osztály felé. Eljött a pillanat, hogy ráeszméltem, már vagy 10 perce ott állok, és nyál csorgatva nézek abba az irányba, amerre elmentek. Gyorsan visszaraktam a fölső tárolóba a kis táskámat, és leültem a könyvemmel a helyemre. olvastam, olvastam, már vagy fél órája, de az egyik résznél furcsa, de kellemes érzés fogott el.

„Fölnéztem, hogy megdobjam valami gúnyos megjegyzéssel, de arca közelebb volt hozzám, mint gondoltam. Aranyszín szeme csak úgy izzott, alig egy ujjnyira az enyémtől, hűvös lélegzete nyitott ajkamat legyezte: szinte az illatát is élveztem a nyelvemen. Hirtelen megfeledkeztem a szellemeskedésről. Még a tulajdon nevemre sem emlékeztem. Edward nem hagyott rá időt, hogy magamhoz térjek. Ha rajtam múlik, az idő legnagyobb részét azzal töltöm, hogy Edwarddal csókolózom. Még soha életemben nem éreztem ahhoz hasonlót, mint amikor hűvös ajka – kemény, mint a márvány, de még is oly gyöngéd! – együtt mozog az enyéimmel."

Amíg ezt a rész olvastam végig Harry bársony tapintása, és tündér arca lebegett előttem. - Vajon látom még?- Olvastam tovább a könyvet, amikor a folyosó végén álló hölgy beleszólt a mikrofonba: "Tisztelt utasaink! Hamarosan leszállunk, Kérem, kapcsolják be öveiket."- Elpakoltam a könyvemet, bekapcsoltam a biztonsági övemet, oldalra néztem, láttam, hogy anyu még alszik. Biztos ki merítette ez az egész válás dolog. Az egész utat végig aludta. A gép leszállt, és a kedves hölgy ismét beleszólt a mikrofonba: Köszönjük, hogy mindet választottak, Viszontlátásra! –

Anya elindult a csomagokért, és én addig elmentem mosdóba. Nézegettem az embereket abban a reményben, meglátom valahol Harryt, amikor megint nekem jött valaki. Mind ketten puffantunk a padlón. Akkorát estem, hogy még fel is sikítottam, ami persze a nyüzsgéstől nem hallatszott olyan nagyon.

- Aúúúúúúúúúúúúúúú…

- Jaj ne haragudj..- mondta nevetve egy ismerős hang..- Megint bocs. Úgy látszik mindig össze „futunk” - felemeltem a fejem, oldalra néztem, és mellettem Harry a földön fekve nevetett, majd felkelt, és felsegített engem is. – Amy, ugye? – kérdezte mosolyogva.

- Igen. Amy Stewart. Te pedig Harry….?

- Harry Styles. - mondta kicsi feszültséggel a hangjában, amit nem értettem. – Na és mi járatban vagy Londonban? - kérdezte mosolyogva.

- Itt fogok lakni anyukámmal. És te?

- Én itt lakom. - mondta nevetve.

- Ooh.. - fellélegeztem. Akkor még valószínűleg láthatom.

- Esetleg, ha megadnád a … - mondta zavartan..- a számod, „összefuthatnánk” máskor is.- nevetett.

- Ja, persze. - nevettem. Számot cseréltünk, majd visszakísért a csomagokhoz. Anyu már várt.

- Kicsim, hol voltál ennyi ideig, mennünk kell, ha akarunk fogni egy taxit…- mondta idegesen.

Éppen mondtam volna, hogy akkor induljunk, de Harry közbevágott. - Elnézést… Ha gondolják, szívesen elviszem önöket kocsival. - mondta, és rám mosolygott. Bemutatkozott anyának, elmondta, hogy találkoztunk a repülőn, és amiért nekem jött, tartozik ennyivel. Én csak csóváltam a fejem, de anyu egyből bele egyezett. Harry segített a csomagokkal, furcsálltam, hogy neki nincs nagy bőröndje, pedig ő is a gépen utazott. Csak egy egyszerű, nem túl nagy kézi táska volt nála. Bepakoltunk a kocsijába, majd a Londoni házunk felé vettük az irányt…